Belépő a tudás közösségébe, MTMI szakok és pályák népszerűsítése a középiskolások körében

Projekt azonosító:

EFOP-3.4.4-16-2017-00019

Intézmény:

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Támogatási összeg:

441 523 524 Ft

A program célja:

Az EFOP-3.4.4-16 Operatív Program elsődleges és közvetlen célja, hogy kedvező irányú változásokat érjen el az alábbi területeken, azaz, hogy

elősegítse a felsőoktatás MTMI szakjaira való bekerülést az ELTE-n;
javítsa a hátrányos földrajzi, társadalmi, gazdasági helyzetből származó fiatalok képzettségi szintjét, és elősegítse a felsőfokú végzettséghez történő jutásukat az MTMI szakokon;
valamint fokozza a matematikai, természettudományi, informatikai, műszaki (MTMI / STEM) szakokra való jelentkezések számát.
Továbbá a pályázatnak az alábbi közvetett céljai is vannak:

MTMI területen jelentkező szakember hiány csökkentése;
foglalkoztatottsági arányok javítása a hátrányos helyzetű régiókban;

A programban vállalt feladatok:

A megvalósítás során nagy hangsúly kap, hogy a tervezett felsőoktatásba való bekerülést elősegítő készségfejlesztő és kommunikációs programok a technológiai fejlődés által létrehozott új oktatási stratégiákra és új módszertanokra épüljenek.

A megvalósulás konkrét elemei között szerepelnek

ELTE-n egyetemi nyílt napok szervezése;
nyílt rendezvények (szakmai napok és iskolai ismeretterjesztő előadások) szervezése;
hosszabb távú együttműködés keretében partneriskolai program indítása középiskolákkal;
részben a kedvezményezett járásokban vagy azok közvetlen közelében megvalósuló helyi (tanár) képzések szervezése;
online tananyagok fejlesztése, illetve tanárok munkaját segítő szakköri anyagok készítése;
szakmai ismeretterjesztő tartalmat, tesztet, alkalmazást, tananyagot tartalmazó kiadványok fejlesztése;
ismeretterjesztő filmek készítése;
nyári táborok szervezése;
gamificationben rejlő lehetőségeket kihasználva, online (vagy részben online) versenyek szervezése;
életutak és szakmai elhelyezkedési lehetőségek bemutatása;
tanári mentorhálózatot kiépítése minden szakterületen, a tehetségek felismerése és felsőoktatásba jutásuk támogatása céljából.

Honlap:

A projektről – Belépő a tudás közösségébe (elte.hu)